Dag Heward-Mills számos könyv szerzője, köztük a “Loyalty and Disloyalty” (Hűség és árulás) című bestselleré. A több mint kétezer gyülekezetből álló The Lighthouse Chapel International (Nemzetközi Világítótorny Kápolna) egyház alapítója.

Dag Heward-Mills, nemzetközi hittérítő, a nemzetközi Healing Jesus Crusadesban (Gyógyító Jézus Evangelizációk) és konferenciákon szolgál a világ minden táján. További információkért keresd fel a www.daghewardmills.orgoldalt.

  • A Biblia egy olyan újszövetségi gyülekezetet tár elénk, melyben több ezer lélek volt. Ha egy gyülekezetben több ezer lélek van, akkor az egy megagyülekezet. Ha Isten egy megagyülekezet építésének vízióját helyezte a szívedbe, akkor ez a könyv segíthet megvalósítani ezt az álmot. A szerző, Dag Heward-Mills ebben a csodálatos könyvben elmagyarázza, hogy az ördög miért van a gyülekezet ellen, és felvázolja, hogy 1000 kis magszerű mikrogyülekezet elültetésének egyszerű lépései hogyan segíthetik egy megagyülekezet felépülését. Alakítsd át a szolgálatod 1000 mikrogyülekezet erőteljes hatása által!
  • Kezdetben volt az Ige! Az Ige maga Isten volt! Isten és az Ő Igéje áll mindennek a középpontjában és mindennek a kezdetén, ami valamit is ér. A bölcsességed elárulja a gondolkodásmódodat. A bölcsesség gyakorlati emberré tesz. A bölcs ember épít valamit. A bölcsesség a kulcs a szolgálatodhoz szükséges vezetői képességhez. A szerző, Dag Heward-Mills püspök ezen a néhány oldalon keresztül igyekszik megvilágítani az olvasó számára, hogy bár a bölcsességnek különböző fajtái vannak, ha az életünk bármit is ér, Isten és az Ő Igéje kell, hogy legyen a legfontos.
  • A büszkeség egy halálos méreg amely hatással volt az emberiségre a történelem során. A lehetetlenségéből fakadóan a büszkeség láthatatlanul is hatalmas rombolásra képes. Hogyan tudjuk felvenni a küzdelmet az életünket fenyegető veszély ellen? Az alázatosság védelmével! Az alázatosság egy fontos szellemi tulajdonság. Kevés ember mert erről a homályos, de fontos szellemi minőségről írni. Ebben az új, izgalmas kötetben Dag Heward-Mills ismerteti a büszkeség sok alattomos formáját. Ez az erőteljes könyv, amit egy szintén küzdő keresztény írt, meg fog áldani téged, és bátorítani fog arra, hogy kifejleszd Jézus Krisztus gyermeki alázatát.    
     
  • Dr. Dag Heward-Mills, kivételes keresztény vezető, feltárja előttünk egyik titkát. „Ha valaki megkérdezne, hogy mi az Istennel való kapcsolatom legnagyobb titka, habozás nélkül azt mondanám, hogy a naponta vele töltött csendes idők ereje.” Úgy döntött, hogy megírja ezt a könyvet, hogy te is részesülj a csendes idő hatalmából
  • Sokan nem vagyunk tisztában azzal, milyen módon kapcsolódik hozzánk a Bibliában található jó és a gonosz tudás fájának a története. Álláspontunk szerint azon szerencsétlen esemény kizárólag Ádámra és Évára volt hatással, nekünk már sikerült megmenekülnünk előle. Azonban ténylegesen is sikerült elmenekülnünk a jó és a gonosz tudás fájától? Ez az egyértelmű könyv segít megérteni, hogy a jó és a gonosz fája a mai napig létezik. Továbbá lerántja a leplet arról is, hogy hasonló kísértés ér minket, mint Ádámot és Évát. Mi több, olyan igazságokat oszt meg az olvasókkal, melyek segítenek átnavigáljunk az életünkön és a szolgálatunkat a könyvben található tudás segítségével.    
     
  • A kenet kincse a felkentben lapul. A kenet elválaszthatatlan a felkent személyétől. A kenet Isten emberében van! A kenet Isten emberénél van! A kenet Isten emberén van! Dag Heward-Mills új, izgalmas könyve megdobogtatja mindazok szívét, akik a kenetet keresik.    
     
  • Az élet kihívásokat tartogat mindenki számára. Ahhoz, hogy legyőzd, ami rád telepszik, sokszor bölcsességre van szükséged. A bölcsesség Isten titka, amely segít küzdelmeidből felemelkedve élő csodává válnod. Isten dicsőségre rendelt téged! Isten titka Istennek a rejtély köntösébe burkolt bölcsessége, amelyet Ő a te dicsőségedre és ékességedre rendelt. Kívánom, hogy ennek a könyvnek a kijelentései győzelmet hozzanak neked mindennap! Hadd adja meg neked ez a könyv a diadalhoz szükséges ismeretet!
       
     
  • Isten örökkévaló célja velünk az, hogy gyümölcsözőek legyünk. János evangéliumának 15:16-os szakaszában az Úr Jézus arra intette tanítványait, hogy „menjetek és teremjetek gyümölcsöt”. Isten úgy tekint rád, mint egy fára, amelynek gyümölcsöt kell teremnie. Ebben a gyakorlatias könyvben Dag Heward-Mills püspök a Biblia különböző, gyümölcsözőségről szóló törvényeit vonultatja fel. Arra fog ösztönözni, hogy sok gyümölcsöt teremj - maradandó gyümölcsöket!
  • Istennek van egy nagy terve arra, hogy népét gyarapítsa. Istennek nem az volt a terve, hogy népe kicsi maradjon. Istennek veled is van terve. Gondolkoztál már azon, hogyan lehetséges az egyház gyarapodása? Több módszert kipróbáltál, melyek nem működtek? Akkor ez az a könyv, amire vártál! Fogadd be a prófécia minden itt leírt szavát, és hidd el, hogy a te életedre és szolgálatodra is vonatkoznak! Egy újabb nélkülözhetetlen könyv a „Gyülekezetgyarapítás” gyűjteményedbe. Ez a könyv olyan kipróbált és bevált stratégiákon keresztül emeli a szolgálatodat egy hatalmas missziós egyház szintjére, amelyeket maga a szerző is tagadhatatlan eredményekkel használ
  • Ez az izgalmas és mélyreható tanulmány a hit témájáról biztosan érdekelni fog mindenkit, aki tetszeni akar Istennek. Mert, ahogy a Biblia mondja, hit nélkül nem lehet tetszeni Istennek. Ezért ez a könyv kötelező olvasmány mindazok számára, akik tetszeni akarnak Istennek. Ha a hit tette Ábrahámot Isten barátjává, akkor a hit nagyon fontos az Istennel való életünkben. Ez a könyv egy kincs! Fedezd fel a hitben való járáshoz és az élethez szükséges titkokat. Fedezd fel a hit titkait, melyre szükséged van ahhoz, hogy elérd az életedben a lehetetlent!
  • Tudtad, hogy az ember élete a földön háború? Tetszik vagy nem, háborúban állunk. A Biblia azt mondja, a lét háború. Nemes harcot kell vívnod, és megnyerni a háborút. Ez a háborúról szóló új könyv alapmű minden vezetőnek.    
     
  • Isten jelenléte értékes! Isten jelenléte fontos! Isten jelenléte elengedhetetlen az életünkhöz és vágynunk kell rá teljes szívünkből. Sehogy sem korlátozhatjuk, hogy Isten jelenléte mennyire nélkülözhetetlen ahhoz, hogy vele járjunk. Mindig Isten jelenlétét kell keresnünk. Ha veled van a felkent jelenlét, akkor Isten szent jelenléte veled van az életedben. Vágyakozzon a szíved Isten drága jelenléte után, miközben Dag Heward-Mills e fenomenális kötetét olvasod.

Title

Go to Top