• Ismerd meg ezt a kényszerítő erőt, amely hatékonnyá és gyümölcsözővé teszi az evangélizációt az ellenállás, a kifogások, a gyanakvás, a neheztelés, és más hasonló problémák ellenére is! Dag Heward-Mills könyve jobb léleknyerővé tehet téged, mint amilyen eddig voltál.    
     
  • A Korintusiakhoz írt első levél 12:28-as szakaszában a Biblia számos olyan ajándékról beszél, amelyeket Isten az egyház rendelkezésére bocsátott. Ezek a különböző ajándékok együttesen segítik Isten gyülekezetét a gyarapodásban. Az irányítás ajándéka egyike azoknak az ajándékoknak, amelyeket Isten a gyülekezeteknek adott. Hogyan kell vezetni egy gyülekezetet? Mit tegyenek az egyház vezetői? A Biblia világosan kimondja: „Engedelmeskedjetek vezetőiteknek, és készségesen tegyétek meg, amit mondanak, hiszen felelősek értetek, vigyáznak rátok, és erről majd számot kell adniuk Isten előtt! Engedelmeskedjetek tehát nekik, hogy munkájukban örömük teljen, és ne okozzatok szomorúságot nekik! Ha megnehezítitek a dolgukat, az nem válik a javatokra.” Komolyan kell vennünk az irányítás ajándékát, és Dag Heward-Millsnek ez a felbecsülhetetlen értékű könyve mindennapos gyakorlati segítséget nyújt a gyülekezet irányításához, az egyházi adminisztrációhoz és a gyülekezet vezetéséhez!
  •  A lázadók nem emlékeznek meg azokról a jókról, amiket tettek velük, sőt tudatosan döntenek bizonyos dolgok elfelejtéséről. Júdás nem emlékezett meg azokról, amiket Jézus tett vele, sőt azokról sem, amiket látott és hallott. Így lett belőle az a megvetésre méltó karakter, amit ma a ""Júdás"" szó kifejez. Az emlékezés képessége a szolgálók egyik legfontosabb szellemi jellemvonása. Azok, akik nem emlékeznek, ritkán jutnak messzire. Egész egyszerűen elakad az életük. Ez a rendkívüli könyv ezzel a ritkán tárgyalt témával igazi áldás lesz az olvasó számára. Egy ajándék Istentől    
     
  • Jézus Krisztus szolgálata nem teher. Hanem kiváltság! A kiváltság olyan jog vagy előny, amely egyeseknek jár, másoknak nem. Egy különleges lehetőség, hogy megtegyél valamit. A kiváltság olyan különleges előny, amelyet nem mindenki élvezhet. Nincs nagyobb megtiszteltetés és nincs nagyobb kiváltság, mint a Magasságos Isten szolgájává válni! Isten népét szolgálni mindig kiváltság lesz. Tudj meg többet az Isten szolgájává válás kiváltságáról Dag Heward-Mills püspök, a Hűség és Hűtlenség című bestseller-sorozat szerzőjének e frissítő könyvéből.
  • A kezdő új valamiben; még csak most kezd bele. Isten nem egy újonnan kinevezett, vagy újonnan teremtett valaki. Nincs semmi, amiben Isten új lenne. Mi vagyunk azok, akik valószínűleg kezdők vagyunk. Mi vagyunk azok, akik minden nap új felfedezéseket teszünk. Egy kezdő sok veszélynek van kitéve, mint például a büszkeségnek. Lucifer egy kezdő volt, akit büszkesége miatt ítéltek el! Lucifer legnagyobb hibája az volt, hogy nem megfelelően értékelte magát Istenhez képest. Ezen elgondolkodtató fejezeteken keresztül vedd komolyan a kezdők büszkeségéről szóló tanításokat, és szabadulj meg a kezdőkre leselkedő veszélyektől.
  • A gyülekezetek teli vannak tökéletes színlelőkkel, aki később teljes mértékben hűtlenné válnak. Sátán titka mindig is a megtévesztés és a színlelés volt. Azon vezetők, kik nem látnak keresztül a színlelők maszkjain, később megszenvedik vakságukat. A szolgálattevőknek a megfélemlítés, a bizalmaskodás és a zűrzavar gonosz lelkeivel kell megküzdeniük. Az esetek nagy részében nincsenek is tisztában azzal, hogy mi ellen harcolnak. E könyv segít beazonosítani és felvenni a harcot a belső ellenséggel    
     
  • A Szentlelket sokféleképpen írják le: folyóként, vízként, szélként, olajként, takaróként, galambként és így tovább. A kenetben való áramlás azt jelenti, hogy együtt áramlunk a Szentlélekkel ezeken a különböző módokon, amelyeken Ő megnyilvánul. Tapasztald meg a Szentlelket benned, veled és rajtad! Engedd, hogy Isten hatalmas keze vezessen téged, miközben csak sodródsz Vele!
  • Szeretnél felkent lenni? Dr. Dag Heward-Mills ebben a kiemelkedő művében a kenet elnyeréséhez vezető lépéseket osztja meg az olvasóval. A könyv minden bizonnyal áldást fog jelenteni életed és szolgálatod számára. Fedezd fel, milyen lépéseket kell megtenned, hogy felkent lehess!
     
  • Keresztényként a legnagyszerűbb, legkedvesebb hatás az életedben nem lehet egyéb, mint a Szent Szellemé. Ebből a könyvből megértheted, hogyan befolyásolhatja a Szent Szellem jellemedet, lelkiismeretedet, találékonyságodat, sőt, a szentségre való képességedet is. Engedd, hogy Dag Heward-Mills fenomenális könyvén keresztül a Szent Szellem befolyásoljon, megihlessen, hasson az életedre és mindörökre megváltoztassa azt.    
     
  • Isten jelenléte értékes! Isten jelenléte fontos! Isten jelenléte elengedhetetlen az életünkhöz és vágynunk kell rá teljes szívünkből. Sehogy sem korlátozhatjuk, hogy Isten jelenléte mennyire nélkülözhetetlen ahhoz, hogy vele járjunk. Mindig Isten jelenlétét kell keresnünk. Ha veled van a felkent jelenlét, akkor Isten szent jelenléte veled van az életedben. Vágyakozzon a szíved Isten drága jelenléte után, miközben Dag Heward-Mills e fenomenális kötetét olvasod.
  • Tudtad, hogy az ember élete a földön háború? Tetszik vagy nem, háborúban állunk. A Biblia azt mondja, a lét háború. Nemes harcot kell vívnod, és megnyerni a háborút. Ez a háborúról szóló új könyv alapmű minden vezetőnek.    
     
  • ...e então virá o fim Mateus 24.14 O que pode acabar com a vida, como você a conhece? O que tem o poder de colocar fim em todas as coisas em sua vida? Qual será o sinal do fim de seu ministério nesta terra? O que trará um fim para a igreja? O fim de tudo é a morte! Por meio deste livro esclarecedor, do autor e pastor Dag Heward-Mills, você verá que orgulho, desobediência, ódio, perversão, rebelião e desonra são algumas das coisas infelizes que podem acabar com a sua vida e o seu ministério.

Title

Go to Top